hír
hír

Eufónia III. – Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem stúdiótechnika – Stagetec a lelke mindennek

2017, július

Sorozatunk harmadik fejezetében a német Stagetec cég által fejlesztett Nexus rendszert és az azt kezelő Aurus Platinum keverőasztalt fogjuk bemutatni, melyek a Zeneakadémia történelmi épületében teljesítenek szolgálatot.

Nexus

A Nexus tulajdonképpen egy moduláris, teljesen digitális audio hálózat, ami egyszerre formátum konverziókat, A/D és D/A átalakításokat, jeltovábbítást és jelfeldolgozást is végez. A központi egység a Nexus Star Router.
Ebben találhatóak:
– a különböző I/O egységek jelének fogadásához szükséges,
– a jelfeldolgozást végző DSP,
– a szinkronjeleket előállító és
– a MADI kapcsolatokért felelős kártyák is.

Ide kapcsolódik egy duplex optikai kábellel a rendszer vezérlő felülete, az Aurus Platinum konzol, ami tulajdonképpen egy kontroller, de különböző audio kapcsolatok is helyet kaptak benne. 

A különböző felépítésű, szintén moduláris be- és kimeneti egységek, az úgynevezett Base Device-ok, csillagpontos topológiában helyezkednek el. Ezek redundáns módon, optikai kábellel kapcsolódnak a Routerhez, saját formátumú protokollal. Az egységek között 128/128 csatornányi audio kapcsolat lehetséges a különböző vezérlő jelek mellett.

A Base Device frame-eket számos, különböző kártyával fel lehet tölteni.A Zeneakadémia Nagytermében a színpad alatt és felett is elhelyeztünk egy-egy ilyen I/O egységet összesen:
– 72 analóg mikrofonbemenettel,
– 8 digitális mikrofonbemenettel,
– 16 analóg vonalszintű kimenettel és
– 16/16 digitális (AES/EBU) be- és kimenettel.

Az alsó színpadon található Base Device összekapcsolódik a beszéd- és hatáshang hangosítási rendszerekkel, DANTE audio over IP protokollon, 64/64 csatornán.

 

Nexus hálózat
Nexus hálózat

 

Ezeken kívül még sok féle kártyát tud kezelni a rendszer, ezekből néhány támogatott formátum a teljesség igénye nélkül: Dolby AC-3, MADI, ADAT, S/PDIF, TDIF, SDI az audio frontról, illetve számos egyéb kommunikációs protokoll: GPIO, RS 232, RS 422 (RS 485), MIDI, DMX (RS 422/485), Timecode, LTC. Ezekről és a Nexus rendszerről bővebben a gyártó oldalán lehet tájékozódni.

Az I/O frame-eket és a központi routert a konzolba épített számítógépen kívül gyakorlatilag egy egyszerű PC-vel is lehet vezérelni. Különböző kapcsolódási pontok állíthatók a mátrixban és a be- és kimenetek alapfunkcióit is tudjuk kezelni (fantomtáp, SRC, stb.). A rendszer globálisan 44.1/48 kHz, illetve 88.2/96kHz mintavételezésre képes 24 bit mélységben. A rendszer által kezelni képes analóg teljes kivezérlés 22-24 dBu.

TrueMatch

A tömegből szeretnénk kiemelni a Stagetec XAD+ és XMIC+ kártyáját, amikre lehet mondani, hogy egy picit mások, mint piaci versenytársaik. Ezt, az úgynevezett TrueMatch technológiának köszönhetik, mely fejlesztéssel kimagasló eredményeket sikerült elérni a harmonikus torzítás (THD) és a jel/zaj viszony tekintetében.

A koncepció lényege, hogy több előfokot (preamp) használ egyszerre, különböző erősítési tartományokban működtetve, melyek közül mindegyik saját A/D konverterrel rendelkezik. A beérkező jel alapján a vezérlő eldönti, hogy melyik konvertert fogja használni a tömegből. Ez a technológia számos helyen ismert gain-ranging néven, azonban van egy nagy hátránya: a különböző tartományokban működő erősítők veleszületett hibáit, s főleg a külön tartományokban dolgozó egységek közötti átmenetet nem egyszerű kompenzálni.

A Stagetec hosszú évek fejlesztésének eredményeképp, kidolgozott egy szisztémát, mely a különböző előfokok és A/D konverterek által termelt paraméterek monitorozásának és korrekciójának mikéntjét határozza meg. Több, mint 45 folyamatosan változó, nagy pontossággal mért paramétert (pl. szinkronhibák, fázis-csúszások, különböző nem kívánatos torzítások stb.) vesz figyelembe a végső jelet előállító DSP, hogy az illesztés tökéletes, vagyis <a”color: #0000ff;”>TrueMatch legyen. A végeredmény egy 32 bites A/D konverter lett, aminek a dinamikatartománya meghaladja a 150 dB-t.

Aurus Platinum

A Stagetec legújabb és legnagyobb kezelőfelülete. Természetesen ez is moduláris felépítésű, tehát több méretben is elérhető. Az Akadémia 1-es stúdiójába egy 24+8 faderes asztal került (egyébként maximálisan 96 faderig bővíthető). A konzol egyik fő ismertetőjegye, hogy a leglényegesebb funkciók a stripeken közvetlenül elérhetőek, akár egy analóg pulton. Csatornánként 22 csavarópotméter kapott helyet: gain, panorama/balance, aux, parametrikus EQ, LPF, HPF, sáv- és lyuk-szűrők közvetlen, valamint expander/gate, kompresszor/limiter és egyéb DSP paraméterek közvetett elérési lehetőségével. Természetesen minden csatornához tartozik kivezérlésmérő a kijelző paneleken.

 

Stagetec Aurus Platinum az egyes hangstúdióban

 

A használt csatornák és busok szabadon konfigurálhatóak a DSP kapacitásán belül: full/half input channel (teljes vagy csak alapvető DSP funkciók), inline monitoring/record channel, N-1 channel, aux bus, group bus, mix bus, stb. Ezeken a különböző DSP funkciók láncolati sorrendjét is lehet változtatni.

A pult központi moduljában számos funkció közvetlenül elérhető: monitorok, talkback, DAW vezérlés, automatizálás, snapshotok, talkback, stb. Ezen kívül található 36 szabadon programozható gomb, melyek segítségével – akár egészen bonyolult logikai függvény használatával – igen komplex funkciókat vezérelhetünk a kommunikációs kártyákon vagy akár a Nexus rendszeren belül.

A következő fejezetben az infrastruktúra kiépítéséről lehet olvasni.