A KMUSZ-on túl
Megszokhattátok tőlünk, hogy termékeinkről, szolgáltatásainkról és főbb munkáinkról is informálunk Benneteket, viszont most egy picit más formában szólítunk meg Benneteket. Évek óta érlelődik a gondolat bennünk, hogy miként tudnánk nem csak műszaki alapon, hanem azt kiegészítve egyéb, pl. pénzügyi, netán tulajdonosi szempontból is hasznos tudást, tippeket adni.
Ezügyben egy sorsszerű egymásra találás hozta meg az áttörést, mely kapcsán Németh Istvánnal, a KORONAfm100 vezetőjével foglaljuk össze közös történetünket számotokra. Minden a LoudMess fantázianevű rendezvényünkön kezdődött, ahol István bátor kijelentést tett az egyik kávészünetben:
- Ő bizony szeretne egy olyan 21. századi új stúdiót építeni Kalocsán, ahol majd a – hazai közönségnek éppen bemutatott – dhd.audio SX2 keverő lehet az új rendszer lelke
Kisfilm a 2018-as IBC-n bemutatott új generációs dhd.audio RX2 és SX2 rádiós keverőpultokról
Ehhez a 2019-es évben nem akadt megfelelő pályázat, hiszen pl. a KMUSZ pályázatok keretösszegét jócskán meghaladja az SX2 listaára, viszont a 2020-as év a covid ellenére olyan új lehetőséget hozott, amire érdemesnek tartjuk felhívni a hazai rádiós szakma figyelmét:
„GINOP-1.2.8-20 A MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK MODERN ÜZLETI ÉS TERMELÉSI KIHÍVÁSOKHOZ VALÓ ALKALMAZKODÁSÁT SEGÍTŐ FEJLESZTÉSEK TÁMOGATÁSA (IDEIGLENESEN SZÜNETELTETVE!)”
A fenti létszámmegtartó és eszközpályázat újdonságát és életszerűségét az alábbiakban látjuk:
- a támogatási összeg jelentősen meghaladja a KMUSZ pályázatok összegét
- dolgozói létszámmal arányosan lehet pályázni (5 fő-től) 1 éves vállalási időtartamra
- a vállalások teljesítése alapján vissza nem térítendő támogatás is elérhető
Istvánék türelmét és szakmai eltökéltségét eddig siker koronázta, s bár az ő pályázatuk valószínűleg már csak megújult formában lesz elérhető (hamarosan), elmondásuk szerint két (főbb) partnerük segítette őket, akiket jó szívvel ajánlanak a Ti figyelmetekbe is:
Egyrészt a linken levő pályázatíró cég, akik az igényeikhez leginkább passzoló pályázati anyagot állítottak össze és akikkel szerencsére mi is hamar megtaláltuk a közös nyelvet a folytatáshoz is.
Másrészt pedig cégünk, aki a műszaki hátteret biztosította, s immár büszkén elmondhatjuk, hogy rendelkezünk azzal a tapasztalattal is, hogy miként bonyolítsunk le egy ilyen komplex pályázatot.
Nagy örömünkre szolgál, hogy egy többszörösen is referencia értékű fejlesztést sikerült így megvalósítani Kalocsán, melyről a rádió 22. születésnapjára készült kisvideóban is megbizonyosodhattok:
Bízunk abban, hogy rövidesen az idei verzióról is hírt adhatunk Nektek, hogy hasonló volumenű Rádió-, vagy akár TV stúdiós fejlesztésről is beszámolhassunk.
Szívesen beszélnél velünk bővebben erről? Írj nekünk a sales@broadmax.hu címünkre, vagy keress minket Facebook vagy LinkedIn oldalunkon!
Cserpes András
kereskedelmi ügyvezető