Referenciák

Magyar Katolikus Rádió

2005-

Rövid áttekintés

2021 – Elindítottuk az 1. hazai MPX over IP (központilag processzesszált) adásátviteli rendszert Pápán, majd Budapesten Omnia MPX Decoder Node-al, DEVA csendérzékelővel és mp3 back-up átkapcsolóval, Barix streaming szerverrel és Denon FM tunerrel.

2020 – Teszteltük és installátuk az Omnia.9s virtuális környezetben futtatható szoftveres adásprocesszort, valamint bővítettük a DHD.audio mátrixot előkészítve a további regionális adáslebonyolítást, illetve elindult a Cecei STL végpont is.

2019 – Nagra riporteri rögzítőket szállítottunk és frissítettük a Comrex ACCESS 2USB szettet.

2018 – Nagra riporteri hangrögzítőket szállítottunk és frissítettük az APT 1U Multichannel kodekeket.

2017 – Lecseréltük a székház teljes ISDN alapú telefon rendszerét Grandstream VoIP alapúra, melyhez egyedileg fejlesztett VoIP telefonhibrideket is szállítottunk, amiket egyúttal központi erőforrásként választhatnak a stúdiók, illetve befejeztük a DHD.audio rendszer utolsó elemének tervezett cseréjét is a 3-as stúdióban, mely kapcsán AT4050 mikrofonokat is szállítottunk.

 

Munkáink

A DHD.audio hazai képviselőjeként a rádió indulásakor itt csatarendbe állított három DHD RM4200 egység támogatását és folyamatos karbantartását cégünk végzi a kezdetektől fogva. A stúdiótechnika kiegészítő eszközeit (Tascam hangrögzítők, German Maestro fejhallhatók, fülpárnák, AKG szivacsok stb.) is cégünk szállította.

2011. elején a rádió vezetése az FM sugárzás mellett döntött, melyhez kapcsolódó feladatokkal cégünket bízták meg. A komplex projekt során egyrészt kiegészítettük a meglévő DHD keverőpult rendszert a szükséges új berendezésekkel, másrészt elvégeztük a 7 éve stabilan működő DAVID szoftverrendszer szükséges frissítését a vidéki telephelyek bekapcsolásához. Az országban úttörő megoldásként teljesen IP alapú stúdió-adó összeköttetést biztosítunk telephelyünkről menedzselt távfelügyelettel. A rendszerben APT Astral IP audio kodekek dolgoznak, csendérzékelővel, vészbejátszóval és FM monitorizási lehetőségekkel. Az adásprocesszálást vidéken Omnia ONE FM, Budapesten Omnia 6.EX FM eszközök végzik.

A Magyar Katolikus Rádió országos hálózatának állapotát monitorozó monitorok az irodánkban
A Magyar Katolikus Rádió országos hálózatának állapotát monitorozó monitorok az irodánkban

2015-ben megkeztük a meglévő DHD rendszer korszerűsítését az 52-es szériás eszközök telepítésével. Első körben a központi vezérlő mátrixot cseréltük le és integráltuk a régi rendszerrel, egy évvel később az 1-es stúdiót és a 2-es stúdiót alakítottuk át, majd 2017-ben pedig a 3-as stúdióban kapott új fényt az adáslebonyolító keverőpult. Ezzel a DHD rendszer a mai legkorszerűbb szoftverrel és hardverrel teljesít szolgálatot a rádióban.

A Magyar Katolikus Rádió 1-es stúdiója az új DHD.audio keverőasztal első üzempercei közben
A Magyar Katolikus Rádió 1-es stúdiója az új DHD.audio keverőasztal első üzempercei közben

2017. augusztusában lecseréltük az elavult ISDN telefonrendszert korszerű, digitális VoIP telefonvonalakra. Itt debütált cégünk saját fejlesztésű, BroadSIP névre keresztelt VoIP telefonhibridje. A telefonalközpont telepítését és konfigurációját is cégünk végezte, mely pontosan 100 melléket szolgál ki: asztali telefonkészülékek, minden felhasználónak saját PIN-kóddal; egyedi fejleszétésű, telefonos interjú rögzítésre alkalmas softphone alkalmazások; PC-vel és a keverőasztallal vezérelhető telefonhibridek, analóg és digitális faxok; valamint négy GSM interfész a mobilhálózatokba indított hívások lebonyolítására.

A Magyar Katolikus Rádió DHD.audio vezérlőmátrixa és a három BroadSIP VoIP telefonhibrid a központi szerverteremben
A Magyar Katolikus Rádió DHD.audio vezérlőmátrixa és a három BroadSIP VoIP telefonhibrid a központi szerverteremben
Kérdeznék tőletek