Referenciák

Liszt Ferenc Zeneakadémia

2013-2017

2013-ban az ideiglenes stúdiótechnikai rendszer kiépítésében vettünk részt, sok-sok audio csoportkábel behúzásával és végpontjainak csatlakozózásával.

2015. és 2016. nagy projektje számunkra a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem stúdiótechnikai rendszereinek kivitelezése és üzembehelyetése volt. Blogunkon egy egész sorozatot szenteltünk a Zeneakadémiának, de röviden itt is összefoglaljuk, mit tettünk tavaly nyáron.

A Liszt Ferenc téri műemléki épületben a teljes hangstúdió-technikát szállítottuk és kiviteleztük, a Wesselényi utcai oktatási épületben pedig építettünk egy hangfelvételi stúdiót, egy ehhez kapcsolódó utómunkastúdiót, egy audio-vizuális referencia termet és egy rádióstúdiót. A fixen telepített rendszerek mellé átadtunk egy mobil hangrögzítő egységet is.

A videotechnikát mindkét épületben a Rexfilm Kft. szakemberei telepítették, de a videós hangtechnika integrálása részben a mi feladatunk volt. A Liszt Ferenc téri épületben a hangversenytermek hangosítását a Chromasound Kft. installálta, az épületeken belül és az épületek közötti belső kommunikációt, az intercom rendszert pedig a Narval Acoustics fejlesztette és építette ki.

A Wesselényi utcai épület nagyformátumú analóg stúdiója
A Wesselényi utcai épület nagyformátumú analóg stúdiója és az SSL Duality

A Wesselényi utcai épületben található, főként kamarazenei produkciók rögzítésére alkalmas stúdióban egy SSL Duality, a 48 csatornás, in-line felépítésű analóg keverőasztal teljesít szolgálatot. A rögzítés a Merging cég Pyramix 10 szoftverét futtató célhardverein történik, amivel Ravenna protokollon kommunikálnak a Merging Horus nevű I/O egységei, akár DXD/DSD mintavételezéssel. A mid-field lehallgatást a Dynaudio által gyártott AIR széria hangfalai teszik lehetővé 5.1 rendszerben, a near-field hangfalak tekintetében egy pár Genelec M040 került beépítésre.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem főépületének analóg stúdiója
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem főépületének analóg stúdiója és a SSL AWS916-24

A kisebb, analóg stúdió készült el először, 2015. december elején kezdtük a munkát és alig egy hónapra rá az újévi koncertet már ez a helyiség szolgálta ki. Ide egy SSL AWS916 típusú, 16 csatornás analóg keverőpult került. Az épület digitális hálózatán kívül mindkét hangversenyterem összeköttetésben áll a Központi Gépteremmel analóg csoportkábeleken kersztül, vagyis a színpadon elhelyezkedő padlódobozokban található csatlakozók különböző patcheken keresztül közvetlenül a keverőpult bemeneteire köthetőek. A stúdiómonitorok itt 5.1-es rendszerben Genelec M040 hangfalakból állnak egy 7070APM szubbal. Közeltérre Genelec 8010-esek dolgoznak.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem főépületében található digitális hangstúdió és a Stagetec Aurus Platinum
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem főépületében található digitális hangstúdió és a Stagetec Aurus Platinum

A munkát a digitális stúdióval folytattuk, ide került be a Stagetec Aurus Platinum asztal, a lehallgatást a W52 épület stúdiójához hasonlóan a Dynaudio AIR hangfalrendszere szolgálja, itt természetesen digitális jelúton, illetve a közeltéri hangszórók itt Genelec M040-esek.

Mindkét stúdióban Merging Pyramix DAW üzemel, a Wesselényi utcai épülethez hasonlóan, azzal a különbséggel, hogy itt az A/D konverziót nem a Merging I/O egységei, hanem a Stagetec Nexus végzi.

Az épületet behálózó teljes stúdiótechnikai hálózat megépítése során (mely a Stagetec Nexus megoldásain alapszik), összesen megközelítőleg 5 km mikrofonkábelt, 4 km analóg vonalkábelt és 2 km digitális kábelt húztunk be az épületbe, mintegy 1000 db XLR csatlakozót forrasztottunk, hogy a különböző egzotikusabb csatlakozókról ne is tegyünk említést.