×

Sütik kezelése

tudástár
tudástár

Hangosságra optimalizált adáslebonyolítás

2021, február

Korábban írtunk egy összefoglalót a hangossággal kapcsolatos szabványokról, ajánlásokról és ezek hazai vetületéről, most pedig megpróbáljuk ezt a témakört egy kicsit gyakorlati oldalról is körüljárni.

 

Miért jó, ha hangosságra optimalizáljuk az adásunkat?

Az EBU R 128 ajánlás kiegészítéseként napvilágot látott gondolat, hogy a hangosság-normalizálás célja az, hogy a befogadóknak a lehető legritkábban kelljen a készülékeiken a hangerőt korrigálni. Ez viszonylag egy megkérdőjelezhetetlen alapelv, amennyiben nem akarjuk idegesíteni a hallgatót. Azonban nem kizárólag emiatt fontos ez az egész, hanem azért is, mert ezen szemlélet mellett olyan, magasabb minőségű tartalmat leszünk képesek előállítani, ami felveszi a versenyt a ma egyre nagyobb teret hódító, igény szerinti (on demand) streaming tartalomszolgáltatásokkal.

A hangosságra optimalizálás vagy normalizálás nem azt jelenti, hogy a hangerőnek kell állandónak lenni, hanem azt, hogy az integrált hangosságnak, s a kettő bizony nem ugyanaz.

loudness_1

Csúcsra normalizálás VS hangosságra normalizálás a műsorfolyamban. (forrás)

Ahogy az ábra is remekül mutatja, ha a műsorelemeket a kivezérlés szintjére (annak csúcsaira) normalizáljuk, a hangosság ingadozni fog. Ha azonban a műsorfolyamot alkotó műsorelemeket (egyenként) hangosságra normalizáljuk, a hangosság-érzet, vagyis ahogy a fülünk érzékeli a műsor hangosságát, az állandó lesz, és ezt már brit tudósok bebizonyították, hogy ennél bizony kevés dolog simogatja jobban a fület.

 

A hangosság mérő

Tehát, a jó öreg PPM műszereket, amik a jel csúcsértékeit mérik (és amikkel az adáslebonyolító pultok többsége alapból fel van szerelve) el is felejthetjük, mivel ezek becsapnak minket, ha a hangosság egyenletességére pusztán műszerek alapján törekszünk.

Ha nem (csak) a fülünket szeretnénk használni, először is szükségünk lesz egy hangosság mérőre (loudness meter), ami valamelyik erre használatos algoritmus (pl. az EBU R 128) alapján működik, illetve arra a pár értékre, amit egy ilyen kütyüvel mérni lehet. Lássuk, mik ezek:

  • a momentary loudness (M), a pillanatnyi hangosság, ami mindig az előző 400 ms idő hangosságát jelzi,
  • a short-term loudness (S), vagyis a rövidtávú hangosság, ami mindig az előző három másodperc hangosságát veszi alapul,
  • s végül az integrated loudness (I), vagyis az integrált hangosság, ami egy tetszőleges időintervallum átlagos hangosságértékét hivatott indikálni.

Érdemes még megemlíteni a loudness range (LRA) mutatót, ami egy számított érték a short-term loudness ingadozásából (szélső értékeiből), vagyis azt mutatja meg, hogy a mérési időszakon belül a hangosság mekkora skálán mozgott.

loudness_2

Hardveres hangosságmérő

A mai digitális térben, főleg hangosság-mérés mellett, egyre kevésbé érvényesülnek a PPM műszerek, annál több információt hordoz számunkra az úgynevezett true peak meter, ami – ahogy a neve is mondja – igyekszik a valódi csúcsot mérni, aminek a valóságossága szintén különféle algoritmusokkal történik.

A true peak érték – a digitális tartományban – az audio jelszint egy rövid idejű átlagolásán alapszik, mely átlagolásból adódóan a valódi jelszint lehet 0 dBFS felett is (ami ugye azért fura, mert a digitális rendszerekben ez az elméleti határ, pedig ha a gyakorlatban közelebbről megvizsgáljuk, a PPM értékeihez képest a TP műszer akár több decibellel is mutathat magasabb szintet). A true peak viszont azért egy csodálatos találmány, mert pont a digitális jelek sajátosságaiból adódó hibákat, ferdítéseket hivatott ellensúlyozni, a digitalizálásból eredő információhiányt rekonstruálni.

Tehát, ha a valódi csúcsok értékét -1 dBFS (TP) alatt tartjuk, és megfelelő headroomot  képzünk (ami azt a tartalék szintet jelenti, amekkora mozgástere van a jelnek, mielőtt beverné a fejét a „plafonba”), akkor máris sokat tettünk a fülek simogatásáért.

 

A headroom

Felmerül tehát a kérdés, hogy hova húzzuk meg a headroom alsó határát, a vonalat, melyet eztán target loudnessnek vagy hangosság referenciaértéknek nevezünk. Ez lesz a bűvös -23 LUFS.

Hogy miért pont ennyi, azt számos kutatás igazolja. Ez az az érték, amibe a legtöbb minden belefér hangosságilag, hülyebiztos és emellett minimális az automatizált folyamatok tévedésének esélye.

Vagyis a küldetés mostantól az, hogy a hangosság mérőt -23 LUFS-en tartsuk. Nade melyik értéket a három közül?

Erre a legjobb módszer, a best practice az, hogy élő műsornál a short-term értéket igyekezzünk -23 LUFS-en tartani, de semmiképp se szaladjunk -18 LUFS fölé, illetve persze emellett bizonyos időszakonként mérjük meg az integrált hangosságot is, ami legyen -23 LUFS (+/- 0,5 LUFS). Ez az előre elkészített anyagoknál ugyanígy, s ami a legfontosabb: soha ne menjen a true peak mérő -1 dBFS fölé.

loudness_3

Szoftveres hangosságmérő

Az integrált hangosság ugye egy bizonyos időintervallumra vonatkozik, felmerül hát a kérdés, hogy mikor érdemes ezt nullázni, vagyis megnyomni a reset gombot. Nos, leginkább műsorelemenként. Rádiós környezetben én például meg szoktam tanítani a mikrofonok faderstartját (és akár faderstopját is) az automatikus nullázásra, így minden megszólalást látunk, hogy hogy alakul integrált hangosságban, külön-külön.

Nagy segítség, ha eleve olyan alapanyagokkal dolgozunk, aminek már rendben van a hangossága. Érdemes minden kijátszott zenét, szignált, műsorelemet eleve a hangosság célértékére (-23 LUFS) normalizálni (leginkább az adáslebonyolító kijátszási szintjét illetően, de akár fájlszinten is, ha mondjuk ezt a szoftverünk nem tudja séróból).

Nem szabad továbbá megijedni attól, hogy a -23 LUFS halkabb adást jelent, hiszen erre való az adásprocesszor, ami még örül is annak, ha konstans hangosságszintű jelet kap a bemenetén, mert így például nem kell rángatnia az AGC-t. Amellett, hogy magabiztosabb értékeket érhetünk el műsorszórási paraméterekben is, még a digitális streamjeink is pazarul, a „nagyokhoz” képest összehasonlítható minőségben szólnak. Vagyis, miután megtanultunk a hangossággal bánni, az adás hangminőségére aligha lehet panasz.

Bocz Márton